Az úgy volt, hogy a minap felfedeztem a Geocaching honlapján, hogy a környéken egy új ládát rejtettek el a kesselők. Ugyan GPS-es eszközöm nincs, de a leírás érdekes helyszínt mutatott be a honlapján. Hirtelen ötlettől vezérelve szombat délután kedvessel felkerekedtünk, hogy megnézzük, mi is ez a Nagyatádi (valójában inkább Nagykorpádi) Török-vár.

Eddig még sosem hallottunk róla - pedig amióta az eszünket tudjuk Nagyatádon élünk -, hogy vár lenne a város környékén. Kézenfekvő volt, hogy azon nyomban megnézzük ezt a várat. A neten az említett geoládás honlap mellett, még a Somogy.hu-n találtam róla infót. Ott egy 21 km-es túraútvonalat írnak le, mi egy rövidebb 14-15 km-es túrát szemeltünk ki magunknak.

Nagyon szeretünk itt a környéken is barangolni, hiszen sem Khivától keletre, se Khiváig mi nem is nagyon fogunk eljutni... :-)

Nagyobb térképre váltás

A települést elhagyva először megdöbbentő szeméthegyek szegélyezték utunkat, ahogy a régi korpádi, fákkal szegélyezte szekérúton haladtunk kelet, északkelet felé. Aztán amikor a motocross pálya hangjai is elhallkultak dél felől, kezdett kinyílni előttünk a természet csendje, majd egyre több hangja. A szél fútta a fákat, a bogarak körül zümmögtek minket, a madarak turbékoltak egymásnak. Idilli kép. Sikerült is néhányszor jól megijednunk amikor egy-egy fácánkakas, sőt fácán páros, később pedig vadkacsák riadtak fel jöttünkre.

Pihenésképp felmásztunk egy vadászlesre az egyik mező szélén és süttettük a hasunkat, lógattuk a lábunkat és megdézsmáltuk a hűtőtáskánk kevéske tartalmát (Később tudtuk meg, hogy az egykori Ganajos-puszta környékén jártunk akkor). Az egykori várat a városközpontból közel 8 km-es - több, mint két órás - séta után értük el. Már messziről látszott, hogy túránk északi pontján a fák között táblák és egy palatető utal az emberi kéz nyomára. 

A Törökvár három település hármashatárán fekszik, ezért elnevezése változó; hol Nagyatádhoz, hol Nagykorpádhoz kötődik. Maga a vár maradványa a Szabási-Rinya nagy kanyarulatánál található jól védhető terepen. A Rinya mocsaras völgyéből kiemelkedő várhely megközelítését három irányból nehezítette meg a folyócska kiterjedt mocsaras völgye és a domb meredek oldala. A negyedik irányból többszörös árok- és sáncrendszer védte, amelynek maradványai ma is jól felismerhetők. A középkorban a Rinya három átkelőhelye közül a legforgalmasabbat ellenőrizte. A rendelkezésre álló kevés adat nem utal nagyobb hadi cselekményekre a hódoltság korából, neveként mégis a Törökvár él a környékbeliek körében.

A természetjárók előtt szinte teljesen ismeretlen értékre a SEFAG kezdeményezése hívta fel a figyelmet. Úgy néz ki, a Somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság komolyan hisz az erdők közjóléti szerepében, és tesz is érte. 2007. április 14-én avattak itt egy kis turistapihenőt és helyeztek el ismertető táblát. A szerény, de igényes kivitelű létesítmény esőbeállót, tűzrakóhelyet, és néhány más szükséges dolgot is kínál. A Rinyán az átkelést egy nagyon szép kis fahíd segíti azóta. - http://www.geocaching.hu/caches.geo? id=2324

Tényleg igényes táblák, szemetesládák, WC, egy zöld palatetős esőbeálló, tűzrakóhely, odakészített tűzifával és egy tényleg szép hidacska fogadja az arra járókat. Kár, hogy a május elején burjánzó csallán odaérkezésünkkor gyorsan lelohasztotta lelkesedésünket, hogy a mezőről az erdőbe vágjunk. Szerencsére csak néhány méterig veszélyes a csípős növény, a fás részen már kijárt utak, fával megtámogatott földlépcsők segítik a túristákat. A vár maradványai messziről nem is tűnnek fel, mivel teljesen benőtte azt az erdő. Öles fák, bokrok őrzik a középkor titkait a sáncok felett. Az emberkéz nyoma azonban látható, szél és eső ilyen munkát nem tud egyedül végezni.

A vár szó persze - a mai értelemben - kicsit túlzás erre a kb. 15 méter magas dombra, de az tényleg hihető, hogy valamikor itt egy kis őrhely, véderőmű lehetett. A Rinya patakja, mint egy kis Rinya-kanyar körbeveszi a nem is olyan kicsi, és hihetetlenül meredek dombot, ezáltal tényleg erős védelmet nyújtva a vár védőinek.

A várdomb és az alig egy éve újraépült fahíd között áll - mintegy a vár uraként - Somogy első, Magyarországnak pedig az ötödik legnagyobb kerületű bükkfája (545 cm), amely Nagykorpád címerében is megtalálható.

Háromnegyed órás, rövid pihenés, az elemózsia maradékának elfogyaszása (pár szem barack, valamint csokoládé) és fényképezkedés után a Rinya jobb partján indultunk vissza Nagyatád felé. A magasan növő fűben jól látható volt, hogy erre is gyakran járnak traktorok, terepjárók, melyek valószínüleg az erdőben történő fakitermelés miatt, s nem a túristáskodásért járják a természetet.

A visszaúton talán még csodásabb környéken jártunk. Élveztük a madarak hangját, vadak nyomait (vaddisznő, őz, szarvas) fedeztük fel a Rinya partján, vadkacsákat, fácánokat riasztottunk fel akaratlanul. A patak mellett haladva békák, szitakötők és más kisebb-nagyobb állatok keresztezték útunkat, mi mégis élveztük, hogy ugyanolyan otthon éreztük magunkat az erdőben, mezőben, patak szélén, mint a városban. Sőt!

Egyszer csak elfogyott az út a két Rinya-ág találkozásánál. Átugorni nem tudtuk, hiszen ott már bő 4 méter is lehetett a folyó medre, úgyhogy kénytelenek voltunk egy kicsit visszagyalagolni, ahol egy betonból készült áthajtó, valamint egy rozoga fahíd vezetett át a folyón. Mivel szerettünk volna száraz lábbal átkelni, így ez utóbbit választottuk borús állapota ellenére is. Ekkor már este 6 óra volt, és kezdett lábunkból kifogyni az erő, de most már nem adtuk fel. A nagy Rinya bal partján haladva kb. fél óra múlva értük el a már számunkra is ismerős kőhidat, mely a várostól már csak tényleg néhány kilométerre volt. Egyébként erről a helyről készült az a fénykép is a folyóról 2006-ban, amely jelenleg is blogom fejlécében is megtalálható. Most elkészítettem a legfrisebb változatot is. Tessék, össze lehet hasonlítani, ennyit változott a folyó és környéke másfél, két év alatt:

A jánosmajori úton újabb fél óra múlva, kb. 19:00 óra körül értünk be a városba, hihetetlen fáradsággal estünk az ágyba, másnap pedig erős izomlázzal ébredt, irodához, tanteremhez, számítógéphez szokott, ványadt testünk. Délután negyed 2-kor indultunk, így durván 6 órás gyaloglás és természetnézés után értünk haza ezen a szép napon. A 15 km-es sétát azonban mindenkinek ajánlom, atádiaknak feltétlenül, de messzebbről érkező túristáknak is, akik nem riadnak vissza a természet szépségeitől és nem feltétlenül keresik a túristajelzésekkel kitaposott utakat!

Képtár:

Körbetekintés a Várdomb tetejéről: