IPTV: téitthon - II. - Jóban, rosszban

Na, ez most hosszú lesz. Nézzük, hogyan működik a valóságban a T-Home IPTV szolgáltatása. Lássuk a pozitívumokat (+), no és a negatívumokat (-) is. Itt jegyezném meg, hogy a negatívumok valószínüleg nem mind a rendszer hiányosságai, inkább csak a szolgáltatásban előforduló ritkább hibák, amit valószínüleg be kell, hogy jelentsek az ügyfélszolgálaton, s biztos vagyok benne, hagy javítani is fogják őket.

- UTP kábel megy a HGW (Home Gateway) felől a STB-ig (Set Top Box). Ez nálam, most a szőnyeg alatt megy, mivel csak néhány méterre van egymástól a két eszköz, és nem akartam a falon körbevinni a kábelezést. A német anyavállalatnál van már lehetőség a két eszköz közötti rádiós átvitelre is (WLAN Bridge)-  persze plusz eszközökkel, plusz költségért, de azért jó lenne ha nem futna ennyi kábel körülöttünk. (Ja, itt említem meg, hogy a HGW-t valószínüleg használtan kaptam. Hónapos por volt beleülve a készülék apró szegleteibe, és nem egyeztek a készülékhez kapott Wifi beállítások adatai a készülék szoftverében megadottakkal sem.)

- A készülék beüzemelése vagy negyed órát vett először igénybe, mivel ekkor töltötte le a T-Home szoftverét a STB. Ez nem is olyan nagy baj, hiszen lényegében csak egyszer van rá szükség (+ a későbbi szoftverfrissítésekkor). Maga az eszköz bekapcsolása egyébként kb. 3 percet vesz igénybe, mivel a dobozban üzemelő kis számítógép egy beágyazott operációs rendszert Windows CE 5.0-t használ, s ennek kell egy kis idő bebootoláshoz. Ha tehát valaki hazatérve gyorsan akar tévézni, akkor tartsa folyamatosan bekapcsolt állapotban (vagy legalább standby módban a Set Top Box-ot).

+ Standby. A STB standby módban is képes felvételek rögzítésére, és lényegében egy pillanat alatt élő tévéképet ad.

- Kell neki áram. Na jó, persze. Azonban ebből következik, hogy ha nem kapcsoljuk ki a dobozt a hátsó áramtalanítóval, akkor lényegében folyamatosan használja az áramot, halkan kerepel a merevlemez és eleve működik az egész eszköz, csupán képet nem ad a tévére. Egy újabb eszköz, ami zabálja az áramot.

- A HGW-nek is működnie kell ahhoz, hogy jöjjön az adafolyam az STB felé. Egy újabb áramfogyasztó eszköz. Ha tehát nincs szüksége számítógépünknek netre, akkor is mennie kell az eszköznek, igaz a DSL-telefonhoz is elengedhetetlen a bekapcsolt állapota.

+ A menürendszer nagyon jól használható. A funkciók nagy része életszerű és modern. A csatornák sorbarakhatók, kikapcsolhatók, felállíthatók a kedvenc csatornák listája is. Hihetetlenül jó szolgálatot tesz úgy válogatni a csatornák között, hogy PIP-ben látom az élő adást, a műsor adatait stb, stb... Tényleg élmény vele tévézni.

- Kicsit lassú a menükben való mozgás. No nem túlzottan, de sajnos nem lehet rajta gyorsítani. Kár, hogy nem lehet ellentétes irányban kezdeni a mozgást. Pl. egy függőleges menüben eljutni az utolsó menüpontra az elejéről a "fel" gombbal.

+ "Apa kezdődik". A legjobb része az IPTV-nek. Úgy tűnik, hogy az adott adás folyamatosan felvételre kerül (puffer), hogy használható legyen az élő adás megállítása, majd újraindítása. Tökéletes a funkció működése, kényelmes a használata. A folyamatos pufferelés miatt így arra is van lehetőség, hogy a megnézett filmet az adás végén állítsuk be rögzítésre a piros REC gombbal, mivel a gomb megnyomása előtti filmrészlet is már a merevlemezen megtalálható. Persze ez csak akkor működik, ha nem kapcsoltunk el másik csatornára a film alatt, mivel akkor a puffer törlődik, és az új csatorna adása kerül rögzítésre.

+ Műsorújság (EPG). A második legjobb funkciója a rendszernek. Tökéletesen átlátható, áttekinthető a műsorválaszték, és egy gombnyomással az újságban kiválaszott (élő)adáshoz kapcsolhatunk. Picit lehetne gyorsabb a menüfrissítés. Kényelmesen átugorhatunk egy jövőbeli műsorhoz, hogy azt akár beprogramozzuk felvételre.

+ Felvétel (DVR). Nagyon nagy ötlet, hogy ha már digitális az adás, akkor az akár merevlemezre is rögzíthető. Az X301T jelű készülékben itthon jelenleg 80 GByte-os háttértár dolgozik, melyen kisebbik részét a Windows foglalja el, a többire viszont vagy 50 órányi műsor rögzíthető. A felvett anyagok a menüből újra kiválaszhatók, lejátszhatók (megjegyzi, hogy korábban hol hagytuk abba), tekerhetünk előre, hátra többféle módszerrel is. Egyszerre maximum két adás párhuzamos felvételére is lehetőség van, mivel a T-Home-mal két SD adás vétele lehetséges egyszerre egy ADSL vonalon. Jópofa dolog, hogy kedvenc sorozatainkat is néhány kattintással felvételre programozhatjuk akár két hétre előre is.

- Ha csúszik a film a műsorújságból való felvétellel alapból az előre kiadott időpontok szerint rögzíthető az adás, így ha a csatorna megváltoztatja a műsorrendet (csúszik, vagy előbb kezdődik a film), akkor sajnos nem tudjuk a teljes filmet rögzíteni. Kár, hogy nem küldenek egy "start" jelet a csatornák, amihez az EPG tudna alkalmazkodni egy film rögzítésekore (mintha a VHS korszakban már használtak volna ilyesmit). Szerencsére azonban lehetőség van időpont szerinti, manuális felvételprogramozásra.

+ Videotéka (VOD). Jó kis szolgáltatás annak, aki nem bír választani az 51 családi csatorna közül. Rendelkezésre áll számos ingyenes film is, most pl. az Oxygene Jean-Micheal Jarre-tól ingyen megnézhető, meghallgatható, de számos videoklip és a Mindentudás Egyetemének adásai is térítésmentesen megnézhetők. A kikölcsönzött film lejátszása hasonlóképpen történik a rögzített műsorkhoz, ugyanúgy tudunk előre, hátrapörgetni és akárhányszor lejátszani (24 órán belül).

-/+ Képminőség. Hogy is mondjam?! Elsőre nem nyűgözött le az adás minősége. Persze nincs szellemkép, villódzás, de persze sokban függ a képminőség attól is, hogy milyen jelet adnak a tv-csatornák, de itt másról van szó. Az igaz, hogy nincsenek futkosó hangyák, vízszintesen futó vonalak a képernyőn, de az 1 szimpla SD adásnak szánt valamivel több, mint 2 Mbps sávszélességen nem épp a legjobb minőségű adás fogható. (A magyar tv pl. ~7,5 Mbps-t tervez a digitális SD adásaihoz!!!). A lassan változó, nyugis képekkel nincs is gond. Szinte tűéles, nyugodt kép jellemzi. Ám egy-egy akciódúsabb jelenetnél, videoklipnél, színekkel teli reklámnál, vagy egy sportesemény megtekintésekor látható, hogy ekkora sávszélnél a tömörítés megteszi negatív hatását, messze van a normál DVD-k minőségétől is. A formák szétesnek, a színek felcserélődnek egy-egy pixelen. Olyan, mintha egy gyengébb tömörítésű netes videót vagy egy régi DivX filmet néznénk. Persze, ha kicsit távolabbról nézzük az adást, akkor elmosódnak a hibák, összefolynak a pixelek is és nem olyan feltűnő a tömörítés gyenge minősége. Két SD stream-hez már kb 5 Mbps sávszélesség kell, úgyhogy aki 8 megás csomaggal rendelkezik az ilyenkor ne számítson 3-4-nél többre a nethez. Enyhe csalódás, hogy néha megakad az adás 1-1 másodpercre.

- Akad a kép. Amellett, hogy a kép minőségével is gond van, néha-néha 1-1 másodperce megakad a kép és a hang az élő adás esetében. Mintha nem tudta volna pufferelni az adást a merevlemez. Megállítva és visszatekerve az adást sem jobb a helyzet. Ugyanúgy megakadással került rögzítésre az anyag.

- Hibás felvételek. Néhány napja vettem észre, hogy a felvett filmek is tele vannak rögzítési hibákkal. Az adás valószínűleg problémamentes lehetett, de a merevlemezre kerülő film néha-néha megakad, furcsa színes (a mellékelt képen zöld) négyzetek jelennek meg a képen és a hang is elmegy néha-néha egy-egy hatalmas csattanással (lásd pl. rosszul letöltött MP3).

+ Távirányító. Jó. Kár, hogy az egész szolgáltatás nem működik a TV saját távirányítójával, de hát ez van. Jó, hogy van saját gyorsgombja egy csomó szolgáltatásnak (műsorújság, videótéka, rögzített műsorok, stb). Könnyen lehet képarányt, zoom-ot váltani is. Szenzációs a rögzített műsorok és a pillanatállj használata, a tekerés is. A távirányítót beprogramozhatjuk a tévénk főbb funkióinak használatára is (ki/bekapcsolás, hangerő, csatornaváltás...), de sajnos az összes lényegesre nem.

+ Kép a képben funkció (PIP). Erre is van lehetőség, igaz ez valójában a Négyirányú nyílgombok segítségével való programválasztás egy opciója. Ugyanis, ha nem a P+/P- gombokkal váltunk programot, hanem a nyilgombokkal, akkor a képernyő alsó negyedében meg tudjuk tekinteni a többi csatorna élő műsorát is kicsiben, valamint kiírja a szoftver a műsor további információit is (cím, szereplők, rendező, ismertető, meddig tart a műsor, mennyi idő van még vissza). Ahogy már említettem élmény vele tévézni így.

- Nincs USB. Csatlakozó az ugyan van több is a dobozon, de jelenleg a szoftver nem támogatja külső háttértárak csatlakoztatását a STB-on. Állítólag néhány hónap múlva a programfrissítés után már erre is képes lesz az eszköz, vagy legalábbis a helyi hálózatba kapcsolt gépek megosztott médiáinak lejátszására. A Microsoft Mediaroom szoftvere mindenesetre képes külső digitális jelforrás lejátszására (a weblap szerint legalábbis zenék és fotók nézegetésére alkalmas). Érdemes összehasonlítani a T-Home-nak portolt szoftverrel, hiszen már tényleg nincs nagy különbség a kettő között (lásd a képen).

+ HDMI. Digitális jelet visz át a tévére. Nem mintha sokkal rondább lenne SCART-on a jel, de legalább elhiszi az ember, hogy nem romlik a jel az utolsó 2 méteren sem. Ha HDMI-n megy a képjel akkor működik a zoom is. Itt

-/+ Válaszható hang/felirat. Van is meg nincs is. A lehetőség meg van arra, hogy a filmeket ne csak szinkronosan, hanem pl. eredeti hanggal is sugározzák és mellé pl. magyar vagy akár az angol feliratot is bekapcsolhassuk, de ha jól láttam a családi csomagban csak alig több, mint fél tucat csatorna használja ki ezt a lehetőséget. Angol és magyar szinkron között az alábbi csatornáknál lehet választani: Movies24, Cartoon Network, Jetix, Viasat Explorer, Viasat History, Travel Channel, Euronews (angol/német). Feliratválasztást még nem találtam egy műsornál sem. (frissítve)

-/+ Szélesvásznú kép. Ez persze teljesen csatorna függő, de örömmel tapasztaltam, hogy  a német adók nagyon sok műsorukat eredetileg is 16:9-es képaránnyal adják. A Deutsche Welle adása csak így ad, de a német RTL, a SAT1 és a PRO7 és egyre több széles műsort ad. A plusz pont nekik jár csak. A minusz pedig azoknak akik 4:3-ban adnak szélesvásznú filmet és hiába zoomolok rá, akkor se tölti ki a képernyőt. Valamiért mintha nem lenne vizszintesen középre helyezve egy csomó adás képe. Jobb oldalt szélesebb a fekete csík egy csomó mozicsatornánál (pl. Filmbox Extra)

-/+ Zoom. Jö ötlet, de. Mondjuk a 16:9-es tévék eleve tudják, hogy rázoomoljanak a 4:3-as adásokra illetve, hogy szélesvásznú torzított képet adjanak belőle. Kicsit hiányolom a zoomolt kép függőleges irányú mozgatását. Ez feliratos (ahol ugye a tévéadásba van égetve a szöveg) filmeknél iszonyú jól jönne. Ráadásul nem minden csatornán korrekt a zoomolás, nem tölti ki a képet a felnagyított kép teljesen. Lásd az előző pontot!

+ Online szolgáltatások. Ezek nagyon nagy segítségek. A programcsatornák sorbarendezése, a kedvenc csatornák beállítása, no és a műsorok felvételének beprogramozása interneten keresztül a T-hometv portálról, távolról, akár munkahelyről is - hihetetlen professzionális szolgáltatás. A STB menüjén keresztül ezeken kívül lehetőség van a szolgáltatási csomag megváltoztatására, extra csatornák előfizetésére, számlainformációk lekérdezésére is.

- Web a tévén. Persze van, szép. Az Origo főbb hírei között lehet böngészni a portál egy speciális IPTV-s felületén. De szerintem lassú és kevésbé használható, mint ha pl. mobiltelefonon interneteznék. Akkor inkább a hagyományos teletext. Van aztán még olimpiai kvíz, de engem ez sem kötött le 2 percnél tovább, pedig isten bizony többször is rászántam magam. Mindenesetre van egy olyan gyanúm, hogy nemsokára telefonos híváslistánkban, T-Online-os, Freemail-es postafiókunkban, az iWiW-en, a Videa-n és más T-s szolgáltatások között is böngészhetünk majd a tévén keresztül.

+ Rádió/webrádó. Na ez, pl. nekem bejön. Több tucat országos, regionális rádió közül lehet választani, némelyiknél (MR2) még az RDS infók alapján az éppen játszott műsorszám is megjelenítésre kerül. Van egy csomó webrádió is, angolok is. A rádiók közötti váltás ugyan kicsit nehézkes, és lassan indul el a stream, de alapjában véve jó ötletnek tartom. Ezért a plusz jel.

+ Gyerekzár. Kipróbálni még nem próbáltam, de jónak tűnik a dolog. Egy PIN-kód segítségével videotékás, korhatáros tartalmakat, csatornákat, filmeket tilthatunk le gyermekünk elől. Na, ennek van értelme, a 12-es karikánan szerintem nem sok. Majd ha lesz... használom is... :-)

- HD. Persze van már néhány nagyvárosban, de valószínüleg még éveket kell várni arra, hogy Nagyatádra is eljusson a 25 megás ADSL csomag és a HD-s IPTV.  Egyelőre még a város szélső részein lakók sem tudnak előfizetni a sima IPTV-re sem, hiszen se Bodvica déli részén, se a simongáti városrészben tudomásom szerint nem létesíthető a szolgáltatás, a környékbeli településekről nem is beszélve (ugyanis van egy 2 km-es elméleti korlát a DSLAM központtól). Én először ezeket a területeket bővíteném és az SD adók képminőségének javítását szorgalmaznám...

+ Egyéb csatlakozók. Van mindenféle kimenet, mi szem szájnak ingere, analóg és digitális hang és képkimenetek, SCART, HDMI, SVGA, stb...


A képen az X300T. Az én X301T-men már nincsenek DVB-T koaxcsatlakozók!

Mindent összevetve a szolgáltatás, a technológia egy hatalmas + jelet érdemel tőlem. Apróbb betegségeit, hiányosságait még a rendszer fiatal korának tudom be. Remélhetőleg egyre több hibajavítással, újabb szolgáltatásokkal.

Egyelőre ennyi. Amennyiben tapasztalok más dolgokat (vagy legalábbis eszembe jut) azt is megírom majd később...