Rímlelkû, kedves barátom
most már igazán látom
ha verseiden át
önmarcangoló szívedbe nézek,
mennyire nincs itt az igazság
e kerengô méla Földön!

De mindenkiben bent a gazság,
már akkor mikor a köldök
születik az ember hasán.
S végig kiséri életét az a vaságy,
ahol elôször pillantott a világra,
mint szelíd kisbaba.

És a bába egyben jósnô
és útitárs ki bárhová elkisér
és õ a szinházi súgó is,
a házmester, az admirális
és egyben õ a szent pap és a pokol
õ az ember, kit mindenki folyton okol.

Annyiféle a gazság mint az igazság
és sokféle az átmenet.
Attól függ, hogy honnan nézed
hogy áll a szénád éppen
és ott hagyod-e az egyetlen széket
vagy elfutsz máshová.

Olykor jó rádöbbeni mi is ez a világ,
és észrevenni a mocskot a sárt
mely ha közelebbrõl nézi az ember
nem más mint tiszta víz és kemény kõ,
és ez az igazság néha igen ijesztõ,
hogy már is közel van szívedhez a hely - a vesztõ.

S nézz a szerencsevadász aranymosókra
- adja magát a hasonlat - az óra
nem számított, mosták a sárt a port
aztán kancsójukban már nem is tea forrt
mikor a felemelt és lemosott tiszta fémet
a lenyugvó nap felé fordították.

Szóval, az élet nem egy leányregény,
de irigylésre méltó dolog
A nappal ha nagyon kemény
akkor vár a hold, a kutyaugattató,
szerelmi éjjeken fényt adó, mely
Földünk elõszobájának fényes velencei tükre.

1996.11.25