Vers: Madárka

Ott gubbaszt, bent ketrecében
Búsan forgatja fénylő szemeit,
Vágyakozik - de hiába -
Ki, a holdfényes éjszakába.
Bár tollait cirógatja, az enyhe szélben
Csak emelgeti súlyos kezeit

A rács mögött vigyorognak őrá
Mint véresszájú macskák - az emberek
S csak gubbaszt magában
Bár szólnak hozzá - hiába
Tudja, az ajtó előtt egy őr áll
S nézi ahogy a magokból csipeget

És feldereng néhány régi emlék
Beszél hozzá néhány kedves hang
Valami rémlik - csak néz
Tudatán végig simít egy segítő kéz
Amióta itt régi vendég
Csak szólt fülében a vészharang

Hirtelen megviláglik minden
Egy jó barát az ablakban
Ösztönei csalók voltak
Tudja már: az emberek is rosszak!
Bolond szárnyait levedli mindet
S csak száll kifelé az ablakon, ordító haragban.

1996. április 7.