Ott gubbaszt, bent ketrecében
Búsan forgatja fénylő szemeit,
Vágyakozik - de hiába -
Ki, a holdfényes éjszakába.
Bár tollait cirógatja, az enyhe szélben
Csak emelgeti súlyos kezeit

A rács mögött vigyorognak őrá
Mint véresszájú macskák - az emberek
S csak gubbaszt magában
Bár szólnak hozzá - hiába
Tudja, az ajtó előtt egy őr áll
S nézi ahogy a magokból csipeget

És feldereng néhány régi emlék
Beszél hozzá néhány kedves hang
Valami rémlik - csak néz
Tudatán végig simít egy segítő kéz
Amióta itt régi vendég
Csak szólt fülében a vészharang

Hirtelen megviláglik minden
Egy jó barát az ablakban
Ösztönei csalók voltak
Tudja már: az emberek is rosszak!
Bolond szárnyait levedli mindet
S csak száll kifelé az ablakon, ordító haragban.

1996. április 7.

A hideg szél átfújja a kabátom
Lassan megfagyok én is, barátom
Mikor az út szélén állok
Eszembe se jut, hogy néha még fázok

A féklámpák csíkot húznak a ködben
Merészen stoppolok én mégis eközben
Hiába gondolok a meleg szobára
Kezemben egy csésze forró teára - ha-ha

Az autók csak suhannak egy se figyel rám
Az egyik pilóta folyton ordibál
Van aki mosolyog - ha-ha - ha meglát engem
De véletlenül se állna meg nekem

Van aki mutogat, van aki csak néz
Aki a kormányon dobol biztos zenész
Akad aki integet, van aki beszélget
Van aki csak imitálja, hogy fontos dolgot tesz.

1996. február

Mikor az élet, már csak egy hajszálon múlik
Csak egy másodperc és ott a kamion
Hiába rántod a kormányt félre
Csúszkálsz az úton, mint törött szánkó a havon

Egy másodperc - s az egész világ
Mely valóst s valótlant összefog
Egy pillanat: elhervad a virág
Elmédben rövid életed végigfut

Nem hallasz, nem látsz - érzed a jövõt
Sajnálod, hogy kihagytad a Diótörõt
Nem mozdulsz, szíved gyorsabban ver
Képek, szagok, szerelmek, pillanatok - más már nem kell

Hirtelen vége,                     megálsz
Fejed lehajtod,                    kinyílik pupillád
Orrod illatot szagol

Menyország vagy tán ez a pokol?
Az út lucskos, hideg van és köd
Még csak most jön a kamion.   Késett.

1995.12.24